Az Őrség hazánk egyik legeldugottabb tája. Nevét onnan kapta, hogy a honfoglaló magyarok őrállókat telepítettek ide az ország nyugati kapujának védelmére, ők védték nyugati határunkat.
Az erdővel borított tájegységben csodás apró falvakat találunk. Az egykori őrállók a dombok tetején alakították ki házaikból és gazdasági épületeikből álló házcsoportjaikat, melyeket szereknek neveztek. Az itteni agyagos talajnak köszönhetően nagy hagyománya van a fazekasságnak, melynek központja éppen Magyarszombatfa. A gelencsérmesterséget – a korongozástól az égetésig – találkozónkon ki is próbálhatjátok.
De látunk majd szoknyás haranglábakat, középkori freskókkal díszített Árpád-kori templomot, és természetesen különleges növényeket is. Teszünk egy sétát a Sárgaliliom tanösvényen, és ellátogatunk az Őrségi Nemzeti park egyik legkülönlegesebb területére, a Szőcei tőzegmohás láprétre. Vasárnap megállunk Lovásziban, mely nemcsak a kiváló minőségű kőolajmező miatt lett híres, de itt épült az ország egyik legnagyobb légópincéje, amely a magyar Maginot-vonal részét képező bunkerrendszerhez tartozott.